Főmenü:
A Grapevine Show Dance Club
Társulatunk 1993 óta működik, mint önálló egyesület, melynek fő profilja az akrobatikus show-tánc humorral, dinamikával fűszerezve. Repertoárunk sokszínű palettáján modern- és divattáncstílusok, hip-hop, disco, hastánc, charleston, rock and roll, step, jazz és revüs hangulatú táncok szerepelnek. Minden évben önálló show-műsort rendezünk a város apraja-nagyjának. Előadásainkkal színesíteni szeretnénk Kecskemét és más városok kulturális életét, valamint a felkészülésekkel a tartalmas szabadidő eltöltésére kívánjuk ösztönözni városunk fiatalságát.
Nemzetközi szinten is megmutatkoztunk már több ízben. Felléptünk Olaszországban, Németországban, Franciaországban és Törökországban is. Az évek során önálló ruhatárat alakítottunk ki, melynek segítségével látványos show-műsort tudunk nyújtani. Társulatunk előzetes egyeztetés alapján, bármilyen kulturális vagy egyéb céges rendezvényen vállal fellépéseket.
Huszár Ildikó vagyok, a Grapevine Tánc Club egyik alapító tagja. 1986-ban kezdtem táncolni az AFRO Jazz Tánc Clubban, amit 1991-ben Geszti Péterrel az ÁSZ című televíziós műsorban egy fellépés során kereszteltünk el az akkori tagokkal Grapevine Társulatnak. A "grapevine" szó jelentése "szőlőinda",ami egy olyan keresztező tánclépést takar, ahogyan a szőlőinda és a kacsok összefonódnak. 1993-ban önálló egyesületet hoztunk létre Nagy József vállalkozó segítségével. Az 1993-as "Ki mit tud?" televíziós vetélkedőn I. helyezést értünk el majd 1994-ben és 1995-ben a show-tánc Világbajnokságot, a Világ-kupát és az Európa Bajnokságot is megnyertük, majd táncosként dolgoztunk évekig Németországban, Olaszországban és Spanyolországban. Elvégeztem egy modern-táncoktató tanfolyamot Budapesten, 2005-ben pedig jelentkeztem, és felvételt nyertem a Magyar Táncművészeti Főiskola divattánc szakára ahol 2009. őszén államvizsgáztam.
2008. eleje óta nevünk: Grapevine Show Dance Club.
Eredményeink
2011.
TOSZ verseny, több helyszín
IDO verseny, Budapest
2009.
TOSZ verseny, Gödöllő
IDO verseny, Debrecen
IDO verseny, Debrecen
Nemzetközi megmérettetés, Szerbia
Hastánc verseny
2007.
IDO Felnőtt Show-táncverseny, Debrecen
Országos Felnőtt Táncművészeti Fesztivál
Országos Táncművészeti Fesztivál
2006.
Táncpedagógusok Országos Szövetsége
2005.
Riesa Step Világbajnokság
Budapest Országos Verseny
2004.
Országos Bajnokság, Debrecen
2003.
Országos Verseny
2002.
Táncpedagógusok Országos Szövetsége
1999.
Táncpedagógusok Országos Szövetsége
1998.
Országos Bajnokság, Győr
Országos Bajnokság, Dunaújváros
1997.
Országos Bajnokság, Veszprém
1996.
Országos Bajnokság, Debrecen
Táncpedagógusok Szövetsége - Országos Bajnokság
Európa Bajnokság, Ljubljana
Országos Bajnokság, Veszprém
Országos Bajnokság, Budapest
Prága Fesztivál
Világbajnokság, Dunaújváros
Európa Bajnokság, Drezda
Eredményeink
1995.
Európa Bajnokság, Mainz
Országos Bajnokság, Dunaújváros
MTV Rózsa Gyuri műsora Leg-leg-leg
Országos Bajnokság, Pécs
Annecy Európa Bajnokság
Világbajnokság, Dunaújváros
Európa Bajnokság, Drezda
Országos Bajnokság, Győr
1994.
Országos Bajnokság, Dunaújváros
Világbajnokság, Lyon
Világkupa, Dunaújváros
Európa Bajnokság, Drezda
1993.
"Ki mit tud?"
1992.
Bólyai Kupa, Budapest
Lutra Tehetségkutató verseny, Budapest
1991.
Országos Pontszerző verseny, Budapest
Országos Bajnokság, Budapest
Európa Bajnokság, Yverdon
Országos Bajnokság, Dunaújváros
Országos Bajnokság Junior, Budapest
1990.
Országos Bajnokság, Dunaújváros
1989.
Pop Stand, Agárd